Saját kulcsommal zárt ajtó mögé kívánkoznék vissza,
bár a mögötte lévő világ kivetett magából.
Mondj valamit, szólj hozzám Alicia!
Hogy szabaduljak az engem a múlthoz kötő vágytól?
....
Saját kulcsommal zárt ajtó mögé kívánkoznék vissza,
bár a mögötte lévő világ kivetett magából.
Mondj valamit, szólj hozzám Alicia!
Hogy szabaduljak az engem a múlthoz kötő vágytól?
Nem tudom, mit mondhatnék,
tán’ hallgatásom szerencséd,
talán nem kell, hogy én segítsek,
talán jobb lenne, ha a múltat felednéd.
Tudom, te nem hallod a régi énem szavát,
s nem érzed a ,, rég” érintéseit.
De az én lényem dúdolja az akkori idők dalát,
kitépni nem tudom magamból emlékképeim.
Nem is szabad kitépned, ha jól esik e látkép,
de hagyd meg csupán múltnak,
s így követhet az árnyék!
Mögötted halad majd a múlt, s előtted a fény,
ne ragadj le hátul, és megmarad a remény!
Hát pont ez a rossz, hogy csupán múlt az egész,
hogy itt, ahol most vagyok nincs semmi ahhoz hasonló.
Nem dobban szívem, fejemben nem dolgozik az ész,
csupán árnyékot nem akaró, reménykedő lelkem az,
mi nem haldokló.
De te nem emlékezni akarsz Lysander.
Te vissza akarod kapni, te a múltban akarsz élni,
a sötétben akarsz maradni.
Benn akarsz ragadni, el nem engedni többet,
hogy láthassad azokat, kik kétszínű alkukat kötnek.
Igaz, hátba szúrtak párszor azok a szerencsétlenek,
kik önmagukat sem ismerve másokon nevetnek.
Bár gyűlölködni nem fogok, nem érné meg,
de ezek után nem tekintem őket embernek.
S nem miattuk nincs levegőm,
hanem a kétségbeesés miatt,
hogy egyszer elfogy minden erőm,
s nem lesz, ki őszintén meghallgat.
Hogy szabaduljak az engem a múlthoz kötő vágytól?
Kérdezem ismét.
Segíts, gyógyíts ki lázamból,
vagy kérlek, csak mutass egy kis együttérzést!
Zárd már le, engedd el!
Mit akarsz még Lysander?
Futnál egy emlék után, valami után,
mi belülről kínoz? Miért nem nyitod szemed?
Könyörgök neked, gondolkozz!
Legyél végre, aki lenni akarsz,
az, aki önmaga, nem pedig egy komor álarc!
Ne válaszolj most már, gondold csak át,
mi fontos most neked, s mi az, mi tovább állt!?
Megkértél, ne szóljak már,
s őszintén, nehéz is tennem.
Mégis, amit mondtál,
helyet talált bennem.
Köszönetet mondva Neked,
Mélyen elgondolkodom.
Ülök még egy percet,
de később talán útnak iramodom.
S tudom már, drága Alicia,
hogy ami nem pusztít el, az megerősít.
S már várok arra a pillanatra,
hogy az emlékeim, melyek most égetnek,
később, lábaim biztos talajon állását elősegítik!
Írj!
Látogatók
Indulás: 2009-06-24
Fontos!
Azon gondolatok, novellák, amelyek alatt fel van töntetve a szerző írói álneve(no-chan/ röv. n.), a szerző saját alkotásai. Ezen művek a szerző tulajdonát képezik, vagyis ezek egészének vagy részének másolása, ill. publikálása csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges.