A ladikunkban ücsörögtünk. Egymás tekintetébe kapaszkodva hallgattuk, ahogy a víz a hajó oldalát csapdossa. A horizonttól nem messze, a lemenő nap fénye az égre narancsos árnyalatokat festett…
A ladikunkban ücsörögtünk. Egymás tekintetébe kapaszkodva hallgattuk, ahogy a víz a hajó oldalát csapdossa. A horizonttól nem messze, a lemenő nap fénye az égre narancsos árnyalatokat festett…
Kislánykoromban ehhez hasonló pillanatokról álmodoztam. Tökéletes kellékek lettek volna ezek az első csókhoz, vagy az első szerelem lángra lobbanásához. A filmekben legalábbis mindig így csattantak el a romantikus vallomások. A lány halkan suttogta el az érzéseit, míg a háttérben felcsendültek egy zongora lassú, dallamos szonettjei. Azt hiszem, ezt a képet minden álmodozó a képzeletében őrzi, legrosszabb esetben is egy életen át cipeli. Mindig is tudtam magamról, hogy javíthatatlan álmodozó lélek vagyok.
Éreztem, ahogy a keze lágyan ráncolja össze hátamon a pólómat, aztán gyengéden, mintha csak tűzként égetném őt, tenyerének árnyéke a derekamra táncolt. Nem tudom, mit érezhetett, de hirtelen egy parányi mosoly jelent meg az arcán.
- A göndör haj sokkal jobban áll neked. Nem értem, miért kell folyton vasalnod. – mondta egy csendes pajzánsággal a hangjában, miközben beletúrt a félig még vizes, göndör fürtjeimbe.
- Egyszerűen csak nem szeretem. – suttogtam bele a naplementébe, mint egy sértődött kislány. – az egyenes jobban tetszik.
A mosoly még mindig ott ékeskedett a szeplős arcon, mintha olyan fontos dolgokról beszélgetnénk. Hiába, sosem volt az a túlzottan romantikus személyiség, a kreativitása is csak a vörös rózsáig tartott. Nem mintha ez engem kicsit is zavart volna. Szégyellősen bújtam hozzá közelebb, arcomat a nyakába fúrtam, s éreztem, ahogy a kezei egy kicsit lejjebb csúsznak. Éreztem, ahogy a számomra fahéjas illatnak tűnő mámor hatalmába kerít, majd egy puha csók landol a homlokomon.
- Mindegy is. – nem a hajad miatt szeretlek. – sóhajtotta a víz csobogásával egy ütemben.
Egy ideig még néztük az ég különböző színeinek koktélját, aztán a csillagok altatója elringatott minket álmaink birodalmába.
§§§
Erős nyakfájással ébredtem. Az első dolog, amit láttam, a kutyánk szenvedélyes ugrálása, amit azt hiszem, egy „jó reggelt”-nek lehet értelmezni. Habár nem tudom, hogy a gyűrött arcomon mennyi lelkesedést láthatott, de tompa nyüszítést hallatott, mikor nehezen kitápászkodtam az ósdi ladikból.
- Bocsi kutyus, hogy ekkora traumák elé állítalak minden reggel.- egy apró puszit nyomtam a fejére, azzal felszaladtam a viskónk nyikorgó lépcsőin.
A kutya egy megsárgult lapú napló felé szaladt. Habár ő nyilván nem értette, mi állt a felcsapott oldalon, szomorú tekintettel fordult a lépcsők felé, egy szürke árnyékot kutatva.
A naplóban ez állt:
2010. 06.05. szombat
~Még mindig vele álmodok… Már nem tudom, mit tehetnék, hogy ne csak egy elképzelt világ főszereplője legyek…
Írj!
Látogatók
Indulás: 2009-06-24
Fontos!
Azon gondolatok, novellák, amelyek alatt fel van töntetve a szerző írói álneve(no-chan/ röv. n.), a szerző saját alkotásai. Ezen művek a szerző tulajdonát képezik, vagyis ezek egészének vagy részének másolása, ill. publikálása csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges.