Eddig minden novellámat, valami fontos mondattal kezdtem el. Most biztos azt várod, hogy valami bölcsességet fogalmazzak meg, valami különlegeset, különleges jelzőkkel illetve. Valami olyasmit, ami megragadja lelked, és lerántja a gondolattengerem mélyére..
Mindannyiunk tudja, hogy vannak napok, mikor minden elszürkül, s amikor vágyaink aprócska falujára köd ül. Amikor nem tudod, merre keresd a napraforgókkal ölelt keskeny életösvényed, de tudod, hogy arrébb vár rád valaki, hogy kezedbe adhassa a térképet...
Aznap sokfelé sétálgattunk. Elmerültünk álmaink tengerében, s egy délutánra átléptünk az égbolt túlsó felére. Gyönyörű utazás volt keresztül a puha marcipánfelhőkön, s a napfénybe mártott útvesztőkön. Életemben nem nevettem ilyen sokat. Az a néhány együtt töltött óra, számomra felejthetetlenné vált. Amikor a szemedbe néztem, úgy éreztem tükre lettél saját lelkemnek, s akkor megértettem, hogy Előtted nincs mit rejtegetnem. Kibonthattam elrejtett szárnyaimat, a szürke tollpihék Téged egy cseppet sem zavartak. Abban a pillanatban mintha kinyílt volna a vágybazár kapuja.
S onnan fentről majd szebbnek látjátok ezt a hosszú és nehéz utazást, Meglátjátok a magasból a Varázshegy délceg mosolyát, s örömmel vitorláztok a puha bárányfelhőkön át. Akkor már jöhet bármilyen erős szél, mert tudjátok, hogy partot fogtok érni a boldogság szigetén.
Akárhogy is, világ életemben, megfordultak utánam az emberek. Nem az a szürke kisegér típus vagyok. Mindig történik velem valami vicces. A jelmondatom, hogy minden nap történik valami csoda, és hogyha mégse akkor csinálok magamnak. Mindig is szerettem megnevettetni a körülöttem lévő embereket. És ezért szeretek önmagam lenni. Lehet, hogy gyakran botlok meg a saját lábamban, a hajam se áll mindig jól, és előfordul, hogy veszekszem a barátaimmal, de képes vagyok kihorgászni a napot a felhők mögül, és nekem ez számít. Mindegy, hogy hány ember tekint rám egy bolond kislányként, aki az álmai tengerében úszik, amíg van akár csak egy valaki is, akinek én lehetek a napsugár, aki kinyitja a vágybazár kapuját.
Jól emlékszem arra a tájra. Csodaszép volt, mesébe illő. Egy festői völgy, keskeny pipacsokkal övezett turistaút, és a határtalan kék égbolt. Elbűvölt minket a végtelen színtenger, s azonnal elmerültünk képzeletünk megtestesülésében. Önfeledten kergettünk pillangókat, a horizontot bámulva lógattuk a felhőkről lábunkat.
Pedig eljött a pillanat. Nem kértem, hogy legyél itt velem. Önszántadból tetted azt a sok buja ígéretet. Emlékszel még? Nem erőltettem, hogy fogd a kezem, te kérted, hogy úszhass velem a kék égtengerben. Te akartad velem nézni, ahogy a fűszálak növekednek, s te kérted hogy rántsalak a tükröm mélyére. Csillaggá változtattalak volna, hogy olyan légy mint én, s láthasd az élet fehér tollpihéjét. Emlékszel még? Egy fa tövében ültünk, éreztük ahogy a forróság elönti testünk. Talán már elvesztetted önuralmad, mikor ezek az ígéretek elhagyták ívelt ajkaidat. S talán neked nem jelentettek semmit ezek a szavak. Emlékszel még? Vagy nem is történt meg, csak a képzeletem játszik velem? Talán ezt is csak álmodom, és már nem látok a sűrűn csillogó álomportól.
Társak voltunk. Megtanítottuk egymást szeretni, s önfeledten apró semmiségeken nagyokat mulatni. Melletted ez a szürke világ, olyanná vált mint az eddig csak álmaimban létezett Meseország. Nem volt szükségem többé a kopott jelmezeimre, melletted nem voltam többé hamupipőke. A habos felhők fölé emelhettelek, s odafönt megtaníthattam Neked, hogyan légy szabad, hogy nevess akkor is, mikor teljesen kétségbeesett vagy.
Azon gondolatok, novellák, amelyek alatt fel van töntetve a szerző írói álneve(no-chan/ röv. n.), a szerző saját alkotásai. Ezen művek a szerző tulajdonát képezik, vagyis ezek egészének vagy részének másolása, ill. publikálása csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges.