Akárhányszor ránézek egy kisgyermekre, valami különleges érzés uralkodik el rajtam. A szám önszántából görbül pajkos mosolyra, s a szememben megjelenik egy aprócska kis szikra. Ránézek az arcára, s látom azokat a hatalmas, átható szemeket, és azt a pufók arcot, ami minden komor arcra mosolyt varázsol. S látom, hogy miközben megbűvöli a körülötte lévő világot, hangyaléptekkel indul el a Tejútrendszerbe…

Egy felnőtt ember arca, nem képes efféle csodákra. Mert nem őszinte, hisz a világ tükörrendszerében megváltozott az igazi egyénisége. Nem akkor mosolyog, amikor szíve boldog, s ezáltal az arca nem tükrözi a valóságot. Mert korlátozza belső énjét, nem engedi hogy meglássa a tömeg, mit rejteget koldus szíve legmélyén. S az igazi érzéseiket, csak néha láthatjuk, csupán pár pillanat erejéig, mikor elveszti az ember a fejét. Mikor porrá hullott az önuralma, mikor túlcsordult az üvegpohár tartalma. Mert végre önfeledté válik, nem akar megfelelni az őt körbevevő tükörvilágnak…

De van, hogy eljön a pont, mikor a gyerekből is felnőtt lesz, a felnőttből pedig idős öregember. S ha ezt a körforgást jobban megnézed, a lelked ugyanoda ér célba, mint ahonnan indult a csillagközi bálba. Mint egy rövid utazás, az új kalandokat rejtegető üvegbolygóra…

Ismerős, ugye? Ezt az utazást nevezem én felnőttkornak. Tele van újabb s újabb meglepetésekkel, tükröknek nevezett furcsa emberlényekkel. Rengeteg dolgot tanulunk meg, miközben észre se vesszük, mennyi mindent felejtünk el. Talán nem is felejtjük el, valahol ott van még bennünk, csak a végtelen sötétségben elvesztettük eszünk. Néha csak egy apró szikra a sötétségben, és előbújik régi énünk, régi vágyaink, amik talán nem csak a múltat jelenthetik, hanem a jelenben rejtegetett önmagunkat.

 Csak rajtunk áll, hogy képesek vagyunk e megtalálni saját múltunkat, saját érzéseinket, vágyainkat, fájdalmainkat, s képesek vagyunk e meglátni a Holdszivárványt az üvegbolygó árnyékában. És habár a szemünket csak mi magunk vagyunk képesek kinyitni, néhányan segítenek a helyes utat megtalálni. Mindenki nyújt felénk valamit, de a számunkra kedves kincs az üres kezekben van. Ha ezt megérted, s elég bátor vagy, hogy a sötétségben magad indulj útnak, felfedezheted a régiben is az újat.