Úgy gondolom, a világon többféle nő létezik. Az egyik, tipikusan az a fajta, aki, ha belép egy terembe képes magára terelni minden facér, és házas férfi tekintetét. Messziről meg lehet ismerni a márkás parfüm és a reggeli fahéjas kávé illatának keveredéséről. De mielőtt még kábulatba ejtene az illata, vagy látványa, már hallhatod az idegesítően ritmusos, egyesek szerint „fülbemászó” kopogását a cipőjének. Ez persze rögtön varázslatos muzsikának tűnik, mikor megpillantod az említett hölgy tökéletesen ívelt mosolyát…

~0~

-         Jó, hogy felkeltél, nem láttad véletlenül az öngyújtómat?- erre a mondatra kellett felébrednem alig pár perccel dél után.

Válaszként mindössze egy morcos arckifejezést tudtam produkálni, ami felesleges volt, tekintve, hogy álmaim férfija épp az ingjét gombolva rohangált keresztül a szobán, és nem volt ideje pillantást vetni szinte művészien gyűrött arcomra. Mikor végre hajlandó volt felém nézni, esetlenül próbáltam a karom a teraszon álló asztal felé lendíteni.

-         Tényleg, köszi. Viszont fel kéne lassan kelned. Tudod, hogy ez a ház nem csak az enyém. – és eközben muszáj volt az ujján lévő ékszerre néznie, mintha nem érezném magam így is elég rosszul.

-         Persze… Mennyi időnk van még? – kérdeztem, miközben felkeltem, és összeszedtem a ruháimat az előszoba padlójáról.

-         Egy óránál biztos nem több. De amíg aludtál, csináltam neked is egy kávét. – az éjjeli szekrényre bökött, mire én kipréseltem magamból egy amolyan sóhajtós köszönömöt.

Belebújtam a cipőmbe, és a bögrével a kezemben, kisétáltam hozzá a teraszra. Meg sem lepődtem, hogy elhajolt, mikor meg akartam csókolni. A lehető leghalkabban leültem mellé, és igyekeztem szürcsölés nélkül meginni a fahájas ébresztőmet. Egy ideig csak úgy gondolkodtunk magunkban, aztán mikor rápillantottam, elmosolyodott és cigarettával kínált, de nemet intettem. Próbáltunk valami közös témát találni, hogy esetleg enyhítsük ezt a kínos légkört, de az első három tőmondat után megszakadt ez a megindító beszélgetés. A következő percben épp elindultam összeszedni a maradék holmimat, mikor hallottam, hogy csörög a telefonja. Egy SMS volt.

-         Azt hiszem, menned kell. – suttogta halkan, felém se fordulva. – pár perc és itt lesz.

-         Persze, épp most akartam megnézni, nem hagyok e itt valamit.

-         Segítsek? – kérdezte, és meglepő módon magához ölelt, mikor a táskám felé indultam.

Végre előjött belőle egy kicsi a tegnapiból. Pont jókor, már kezdtem azt hinni, hogy csak egy marionett bábunak tekint. Egy percre el is feledkeztem az imádnivaló hangulatingadozásairól. Legalább ezerszer átfésültük az egész hálószobát, hogy biztosan ne hagyjunk magunk után semmi nyomot. Mintha legalábbis valami ócska bűnözők lennénk.

Aztán persze a szokásos műsor következett. Úriember módjára kikísért az ajtóig, megígértettük egymással, hogy erről nem beszélünk, és egy baráti mosollyal búcsút vettünk egymástól.

Még néhány percig nem hallottam a hátam mögött az ajtó csapódását, de aztán, mint egy kegyetlen ütés, visszhangot vert a fejemben.

~0~

Igen, úgy gondolom, a világon többféle nő létezik. Egy másik fajta nő, akit említenék, tipikusan az, aki miután hazaér a munkából, észre sem veszi, hogy a férjén egy idegen, márkás parfüm illatozik, és meg sem kérdi magától, hogy vajon mért próbálja szemtelenül felhívni magára a figyelmet az a két kávésbögre a teraszon…