Nem személyes bosszúvágy űz, csupán az őrület,

Fejemben nincs harag, csak gyilkos bődület.

Csend ül a szememben, csak a vérem üvölt,

Karom némán lendül, testem megfeszül.

Nem akarlak bántani, de a vágy kényszerít,

Úgy érzem, halált kívánsz, s semmi sem tántorít,

Betör’ az elmémbe, s gonoszul bátorít,

Megadom magam, s lépek; fel sem háborít.

A falnál állsz, nem szólsz,

Csak itt léted beszél.

Hív vagy űz, nem tudom,

Szinte el sem ér.

A vér íze számban ó, megrészegít,

Szemem üveges, a semmibe tekint.

De látlak, vakon látom, hogy lélegzel,

Aprót mozdulsz csupán, az arcomra felnézel.

Nem tudom, mit láthatsz,

Érzel-e bármit is;

Vagy talán megbántad,

Hogy felém jöttek lábaid.

Nem hangos vérengzés,

Nem szadista küzdelem;

Csak fogom a késem és –

… Ég veled.